Légzéstréning és Health Coaching

Ajánlások

Azóta is használom a légzéstechnikákat, főleg a beszív, benn tart és kiengedést. Ezt autóban vagy az ülő munkám során alkalmazom. Kontroll szünetet nem igazán mértem, inkább úszni járok és ott mindig próbálok a víz alatt tovább lenn maradni, átúszni a medencét alulról. Egyébként most mértem egyet, megerőltetés nélkül 38mp lett!” (Bálint)

„A folyamatos fejlődés híve vagyok és már régóta szemeztem ezzel a tanfolyammal, ki szerettem volna próbálni és megismerni. Szerencsére nem volt szükségem terápiára, de a levegő vétel helyes megismerésével újabb energiákhoz jut a testem.
Meg voltam elégedve, családias volt és figyeltek rám. A szürke hétköznapokat is fel tudom pezsdíteni egy kis levegő vétellel, így ezt nagy eredménynek gondolom.” ( Krisztián)

„Egy röntgen leletemen találkoztam pár évvel ezelőtt a COPD szóval. Utánanéztem és igencsak megdöbbentett a jelentése. Megdöbbentett?… inkább sokkolt. Az interneten kutakodva fedeztem fel a Buteyko metódust.
Jógaoktatóként a légzés, a légzésfigyelés, az energiaáramoltatás az egyik legfontosabb tevékenység a gyakorlatok kivitelezésénél. Abban az időben csak az írországi Buteyko Intézetet találtam és a gyakorlatokat is csak angolul a Youtube-on. Ez még a Covidos időszak előtt volt…! Így mikor egy tanítványom megemlítette a lehetőségét annak, hogy indul egy alaptanfolyam, természetesen jelentkeztem és elvégeztem Andinál.

Nagyon sok hasznos dolgot tanultam. A Covidos időszakban is végig gyakoroltam és természetesen jógáztam….
A tavalyi tüdőfunkciós vizsgálat során minden eredményem maximálisan jó lett. Ez az egyik legnagyobb hozadéka a sok-sok mellett. Jobban, mélyebben alszom, könnyedébben kezelem a stresszt, energikusabb vagyok.! Köszönöm Andrea!!” (Hajnal)

Egészségem megőrzése érdekében fordultam Andihoz, valamint kíváncsivá tett minden információ, amit a Buteyko légzésről olvastam. Meggyőződésem, hogy a helyes légzés technikáját iskolai szinten kellene oktatni.
Hogyan zajlott maga a terápia? Barátokkal, jó hangulatban, személyes találkozó keretében, majd online folytattuk még több alkalommal az ismeretek bővítését.
Andrea alapos felkészültségének és széleskörű ismereteinek köszönhetően egy igazi, pezsgő légkört teremtett, újabb és újabb kérdést generált minden mondata.
A közös munka még inkább megerősített abban, hogy minden mindennel összefügg, figyelnünk kell a testünk minden jelzésére, mert egy „nyitott könyv” vagyunk, a feladatunk pedig az, hogy a saját „könyvünket” megtanuljuk jól olvasni.
Mérni nem mértem mostanában, de folyamatosan csinálom a gyakorlatot napközben, ébredéskor, amikor csak eszembe jut. Úgy érzem, fejlődtem, és mondhatni már hiányzik, ha nincs légzésvisszatartás. Egyfajta szokássá vált maga a gyakorlás, séta közben is, ekkor a lépésszámokkal mérem a kontrollszünetet.” (Gabriella)

„Nem volt komoly problémám, de sokat hallottam a helyes légzés fontosságáról, ezért érdekelt a tanfolyam. Sokat sportolok, így ebből a szempontból is érdekelt a téma.
Hogyan zajlott maga a terápia? 2 barátommal voltunk hárman kis csoportban. 4 alkalommal személyesen találkoztunk, 1 alkalommal utcai sétával, gyakorlatokkal is kiegészítette Andrea a tréninget.
Végig jó hangulat volt a jellemző, miközben komoly munka folyt. Nagyon sok új információt kaptam, Andrea nagyon felkészült volt minden alkalommal. Sokat kérdeztünk, így minden alkalommal hosszabb volt a tréning a tervezettnél.Azóta sokkal
jobban figyelek a légzésre.
Különösen a sétáknál, a sportolásnál figyelek oda jobban a légzésemre a korábbiaknál. A séta közbeni légzésvisszatartáskor a lépésszámom sokat javult. Köszönöm!” (László)

favicon Molnár Andrea természetgyógyász
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.